ÁSZF

Általános Szerződési Feltételek

 

Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) dokumentum tartalmazza a http://grofdegenfeld.com/boraszat/webshop weboldalon (a továbbiakban: Honlap) elérhető online áruházban vásárló, Honlapra belépő felhasználó (továbbiakban: Vásárló) általi használatának feltételeit. Az ÁSZF tartalmazza továbbá a Honlapon elérhető online áruházon keresztül történő vásárlás és szerződéskötés feltételeit, valamint a szerződéskötés alapján létrejött jogviszonyra vonatkozó feltételeket.

A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják. Jelen ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Honlapon elérhető tájékoztatókat és egyéb információkat együttesen, egymásra tekintettel kell értelmezni. Amennyiben a jelen ÁSZF és a Honlapon elérhető tájékoztatók és egyéb információk tartalma eltér, úgy a jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak.

Vásárló a Honlap használatával tudomásul veszi és elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.

Jelen ÁSZF alapján létrejött szerződéseknek nem képezi tartalmát, a Szolgáltató és a Vásárló között, a korábbi üzleti kapcsolatukban kialakult szokás és gyakorlat. Továbbá a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződéseknek nem képezi tartalmát az az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás. A jelen ÁSZF és a Honlapon elérhető tájékoztatók valamint egyéb információk a Szolgáltató és Vásárló közötti szerződés teljes tartalmát magában foglalják.

Jelen ÁSZF nyelve: magyar.

Vásárló a Honlap használatával tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat:

A Szolgáltató adatai

 

Cégnév:

DEGENFELD Bt.

Székhely:

3915 Tarcal, Terézia kert 9.

Telefon:

+36 47 380173

E-mail:

sales@degenfeld.hu

Adószám:

21320530-2-05

Cégjegyzékszám:

05-06-007194

Bejegyző Bíróság:

Miskolci Törvényszék Cégbírósága

Bankszámlaszám:

11734224-20002059-00000000

Tárhely szolgáltató:

webshark.hu, info@webshark.hu

 

 

1.          A honlapon folytatott tevékenység

 

A Honlapon keresztül a Szolgáltató a Gróf Degenfeld Borászat (DEGENFELD Bt.) által előállított palackos borok kiskereskedelmi internetes értékesítését végzi.

A jelen Tájékoztató, Általános Szerződéses Feltételek (ÁSZF) kizárólag olyan vásárlói szerződésekre vonatkoznak, amelyek a http://grofdegenfeld.com/boraszat/webshop oldalon keresztül a DEGENFELD Bt. (továbbiakban: Szolgáltató) céggel jönnek létre. Az ÁSZF tehát a Szolgáltató minden ajánlatára, szállítására és szolgáltatására érvényes, attól függetlenül, hogy a szerződés milyen távkommunikációs eszköz segítségével jött létre.

Ha egy vásárló egy megrendelést lead, akkor automatikusan elismeri és elfogadja jelen ÁSZF-et. A Szolgáltató jogosult az ÁSZF-et bármikor módosítani.

Egyéb szerződéses feltételek, különösen a Vásárlók szerződéses feltételei csak akkor érvényesek, ha azokat a Szolgáltató kifejezetten elismerte. Ebben az esetben is a vásárlás sajnos nem lehetséges addig, amíg a Vásárló a jelen Általános Szerződéses Feltételeket nem fogadta el.

 

2.          Felhasználási feltételek

 

2.1. Felelősség

Vásárló a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.

Szolgáltató kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért, valamint az általuk esetlegesen közzétett tartalmakért. Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett.

A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni.

Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve köteles eljárni. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység a Vásárló államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség.

Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul írásban jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

 

2.2. ÁSZF Vásárló általi megsértésének következményei

Szolgáltató egyéb jogainak korlátozása nélkül, amennyiben a Vásárló megsérti a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéseket, úgy a Szolgáltató vele szemben jogosult figyelmeztetést küldeni a Vásárló részére, a Vásárló fiókját felfüggeszteni vagy törölni, időlegesen vagy véglegesen megszüntetni a Honlaphoz való hozzáférését, megakadályozni a Vásárló IP címét használó eszközök Honlaphoz történő csatlakozását, felkeresni a Vásárló internetszolgáltatóját a Honlaphoz való hozzáférés blokkolása érdekében, szükség esetén a jogi eljárást megindítani.

 

2.3. Engedményezés és jogátruházás

A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogait illetve követeléseit másra átruházni. A Vásárló a továbbiakban is hivatkozhat azokra a kifogásokra, illetve beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket, amelyek az átruházásról szóló értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek.

A Szolgáltató írásbeli hozzájárulása nélkül a Vásárló nem jogosult jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogainak, illetve követeléseinek átruházására.

 

2.5. Szerzői jogok

A Honlap egésze, annak grafikus elemei, szövege és technikai megoldásai, és a Szolgáltatás elemei szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog (így különösen védjegyoltalom) alatt állnak. Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a Honlapon, valamint a Honlapon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Honlap felületének elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást).

A Honlap tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.

A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően, a Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot Vásárlónak a Honlapon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Honlap rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók.

A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a http://grofdegenfeld.com/boraszat/webshop domain nevére, az ehhez tartozó aldomainekre, a Szolgáltató által foglalt minden más domain névre, annak aloldalaira, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely a Szolgáltató adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul.

Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

Ha a Vásárló a Honlapon keresztül bármilyen tartalmat közzétesz, úgy arra vonatkozóan a Vásárló ingyenes, visszavonhatatlan, nem kizárólagos, területi és időbeli vagy egyéb korlátozás nélküli, korlátlan alkalommal gyakorolható, harmadik személynek átengedhető, átdolgozható, kép-vagy hangfelvételen rögzíthető, illetve számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra másolható.

Amennyiben a jelen szerződés hatálya alatt engedélyezett felhasználási módok a szerződés hatálya alatt úgy változnak meg, hogy a szerződés megkötésekor ismert és a szerződésben engedélyezett felhasználási módok megvalósulását hatékonyabban, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben teszik lehetővé, úgy a jelen szerződéssel megszerzett felhasználási jog megváltozott, illetve kibővült felhasználási módokra is kiterjed.

 

3. A honlapon történő vásárlás

 

3.1. Regisztráció

A Honlapon történő vásárlásnak nem feltétele az érvényes regisztráció, azonban Vásárlónak lehetősége van regisztrálni a Honlapon.

Vásárló, ha regisztrálni szeretne, akkor a „Regisztráció” menüpontra kattintást követően a regisztrációs felület értelemszerű kitöltésével, majd a Honlap alján található „Regisztráció” gombra kattintást követően tud.  A regisztrációs felületen, következő adatokat szükséges megadni a Szolgáltató részére:

  • Vezetéknév
  • Keresztnév
  • E-mail cím
  • Jelszó

A regisztráció elküldéséhez a Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et, az adatvédelem oldalon megtalálható információkat.

A regisztráció sikeréről Szolgáltató e-mailben tájékoztatja a Vásárlót, melyben Vásárló egy összegző felület segítségével áttekintheti az általa a regisztráció során megadott adatokat.

A sikeres regisztrációt követően, Vásárló a Honlap tetején található „Belépés” menüpont alatt a belépési adatait megadva (e-mail cím, jelszó) belépni a Honlapra. A Vásárlónak lehetősége van arra, hogy a Honlap elmentse a bejelentkezését és a következő alkalommal ne kelljen belépnie.

Vásárló jogosult a regisztrációját bármikor törölni az sales@degenfeld.hu e-mail címre küldött üzenettel. Az üzenet megérkezését követően Szolgáltató köteles haladéktalanul gondoskodni a regisztráció törléséről. Vásárló felhasználói adatai a törlést követően azonnal eltávolításra kerülnek a rendszerből; ez azonban nem érinti a már leadott rendelésekhez kapcsolódó adatok és dokumentumok megőrzését, nem eredményezi ezen adatok törlését. Az eltávolítás után az adatok visszaállítására többé nincs mód.

A felhasználói hozzáférési adatok (így különösen a jelszó) titokban tartásáért kizárólag a Vásárló a felelős. Amennyiben Vásárló tudomást szerez arról, hogy a regisztráció során megadott jelszavához jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul megváltoztatni jelszavát, ha pedig feltételezhető, hogy a harmadik személy a jelszó használatával bármilyen módon visszaél, köteles egyidejűleg értesíteni a Szolgáltatót.

Vásárló vállalja, hogy a regisztráció során megadott személyes adatokat szükség szerint frissíti annak érdekében, hogy azok időszerűek, teljesek és a valóságnak megfelelőek legyenek. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Vásárlókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.

A szálloda honlapján történő online foglalás esetén a foglalás értékének kiegyenlítése az alábbiakban megjelölt módokon lehetséges:

Online bankkártyás fizetés: OTP SimplePay.

Elfogadott bankkártyák: Maestro, MasterCard, Visa, Visa Electron, Diners Club, American Express.

Online fizetés SZÉP kártyával: OTP Szép Kártya, MKB Szép Kártya, K&H SZÉP Kártya.

 

3.2 Rendelés

A rendelés és szerződéskötés a http://grofdegenfeld.com/boraszat/webshop oldalon kizárólag cselekvőképes (nagykorú személy, akinek a cselekvőképessége nincs korlátozva vagy kizárva) vásárlók számára lehetséges.

Alkoholtartalmú italokat csak 18 életévüket betöltött cselekvőképes Vásárlóinknak tudunk értékesíteni!

 

  • A rendelés menete
  • A Vásárló a regisztrációját követően bejelentkezik a webshopba.
  • Vásárló a megvásárolni kívánt termék, termékek darabszámát beállítja, majd a „Kosárba rakom” linkre kattint.
  • Vásárló a kosárba helyezi a kiválasztott termékeket. Felhasználó bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „kosár megtekintése” linkre kattintva.
  • Amennyiben a Vásárló további terméket szeretne kosárba helyezni, kiválasztja a webáruház linkre kattintva vissza navigál a termékekhez. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrzi a megvásárolni kívánt termék darabszámát. A „törlés ikonra kattintva törölheti a kosár tartalmát. Mennyiség véglegesítését követően a „kosár frissítése” ikonra kattint Felhasználó.
  • A Vásárló kiválasztja a szállítási címet, majd a szállítási/fizetési módot, melynek típusai a következők:

 

Fizetési módok:

  • Utánvétel: Amennyiben a rendelés értékét a csomag kézhezvételekor kívánja kiegyenlíteni, akkor válassza az “Utánvétel” fizetési módot.
  • Fizetés átutalással: a DEGENFELD Bt. OTP Banknál vezetett 11734224-20002059 számú folyószámlájára.
  • Fizetés bankkártyával: SimplePay by OTP Mobil bankkártyás fizetési rendszeren keresztül.
Szállítási költség:
    • Szolgáltató a szállítási költséget külön aloldalon jeleníti meg és azt mindig frissíti.
    • Amennyiben a webshopban hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, a Szolgáltató fenntartja a jogát a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után a Szolgáltató azonnal tájékoztatja a Vásárlókat az új adatokról. A Vásárló ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.
    • A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát a csomag tartalmazza. Felhasználó köteles a csomagot kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, és termékeken, csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt Szolgáltató nem fogad el!
    • Az adatok megadását követően Felhasználó a ”megrendelés elküldése” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével, vagy e-mailben jelezheti Szolgáltató felé egyéb, rendeléssel kapcsolatos kívánságát.
    • Adatbeviteli hibák javítása: Felhasználó a megrendelési folyamat lezárása előtt minden esetben vissza tud lépni az előző fázisba, ahol javítani tudja a bevitt adatokat.
    • Felhasználó e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Amennyiben e visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb 48 órán belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve a Vásárlóhoz megérkezettnek, amikor az a számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.

     

    3.3. Termékek ára

     

    A Honlapon megjelenített termékek vételára az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó módon (bruttóban) van feltüntetve.

    A termékek mellett feltüntetett vételár nem tartalmazza a kiszállítás költségét.

    A termékek ára magyar forintban (Ft) kerül feltüntetésre.

    A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz, beleértve a szállítás díját is, amennyiben a Vásárló olyan szállítási módot választott, amelyért a Szolgáltató díjat számít fel.

    Szolgáltató nem vállal felelősséget a gondossága ellenére és/vagy a rendszer hibájából eredően, bárki számára felismerhető módon, hibásan feltüntetett árért, illetve a nyilvánvalóan téves, a termék közismert nagyságrendű árától jelentősen eltérő, irreális árra (0 Ft). Ilyen esetekben a Szolgáltató nem köteles a terméket a Honlapon hibásan feltüntetett áron szolgáltatni. Hibásan feltüntetett ár esetén, Szolgáltató, a rendelés visszaigazolásában vagy azt követően ajánlja fel, a termék valós áron történő megvásárlásának lehetőségét, mely információ birtokában a Vásárló eldöntheti, hogy megrendeli-e valós áron a terméket vagy sem.

     

    3.4. Adatbeviteli hibák javítása

    Vásárlónak a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Szolgáltató részére való elküldéséig a Honlapon bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására, akár a saját fiókjában (felhasználói adatok módosítása), akár a megrendelési felületen (pl. termék törlése a kosárból a ”Törlés” feliratra kattintva). Adatbeviteli hibának minősül például egy rosszul megadott mennyiség, rossz termék elhelyezése a kosárban, majd a termék törlése a kosárból, rendelési adatok elírása stb. (pl. szállítási cím).

     

    3.5. Ajánlati kötöttség, visszaigazolás

    A Vásárló által elküldött megrendelés megérkezését a Szolgáltató késedelem nélkül, de legkésőbb 24 órán belül automatikus visszaigazoló e-mail útján visszaigazolja a Vásárló részére, mely visszaigazoló e-mail tartalmazza a Vásárló által a vásárlás során megadott adatokat (számlázási és szállítási információk), a rendelés azonosítóját, a rendelés dátumát a megrendelt termékek felsorolását, mennyiségét, a termék árát, szállítási költséget és a fizetendő végösszeget.  

    Ha Vásárló rendelését már elküldte a Szolgáltató részére és hibát vesz észre a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében, azt 1 napon belül jeleznie kell a Szolgáltató felé, a nem kívánt rendelések teljesítésének elkerülése érdekében.

    Vásárló mentesül az ajánlati kötöttség alól, ha késedelem nélkül, de legkésőbb 48 órán belül nem kapja meg Szolgáltatótól az elküldött rendelésére vonatkozó visszaigazoló e-mailt.

    E visszaigazoló e-mail Szolgáltató részéről a Vásárló által tett ajánlat elfogadásának minősül, mellyel érvényes szerződés jön létre Szolgáltató és Vásárló között.

    Az áruátvételkor Vevő saját maga köteles meggyőződni az áru mennyiségi meglétéről, illetve a csomagolás épségéről és ezt tényt a kísérőokmányokon aláírásával igazolja.

    A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit. 

     

    3.6 Fizetés

     

    3.6.1. Fizetés utánvétellel: A termék ellenértékének kiegyenlítése történhet utánvétellel, így ez esetben a Vásárló készpénzben köteles a futárnak kifizetni a megrendelésének végösszegét.

     

    3.6.2. Fizetés átutalással: a DEGENFELD Bt. OTP Banknál vezetett 11734224-20002059 számú folyószámlájára.

     

    3.7 Számla

    Szolgáltató a megrendelt termékekről a Vásárló részére, a kifizetés igazolására, a vásárlási folyamat során megadott kézbesítési címre a csomagban számlát küld.

     

    3.8 Termékek kiszállítása

    A termékek kiszállításáról, azok díjairól a Vásárló a Honlapon tájékozódhat részletesen.

    Személyes átvételre a Szolgáltató a 3915 Tarcal, Terézia kert 9. szám alatti székhelyén biztosít lehetőséget.

     

    4. Elállási jog

     

    4.1 Elállási jog gyakorlásának menete

    Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban „Fogyasztó”).

    Fogyasztó a szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet értelmében jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén

    1. terméknek,
    2. több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,
    3. több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
    4. ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

    Fogyasztót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.

    Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF elején megtalálható elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Ebből a célból Fogyasztó felhasználhatja a következő linken keresztül elérhető elállási nyilatkozatmintát is, de nem kötelező. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére.

    A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát jelen ÁSZF-ben meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta.

    Mindkét esetben a Szolgáltató e-mailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését.

    Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak.

    Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az e-mail illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.

    Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy futárnak átadja) a terméket.

    A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve, ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. Szolgáltató azonban nem vállalja át a visszaszállítás lebonyolítását illetve költségét a Fogyasztótól. Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.

    Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.  Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe.

    A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.

    Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A Szolgáltató tehát követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését.

    Elállás esetén a Szolgáltató kizárólag sértetlen zárással rendelkező, bontatlan terméket vesz vissza a Fogyasztótól. Ettől eltérően, amennyiben a megvásárolt termék (bor) hibásnak tekinthető, úgy a terméket a Szolgáltató visszaveszi, ha a palackból nem fogyott egy kóstoláshoz (legfeljebb 0,5 dl) szükségesnél nagyobb mennyiség.

     

    5. szavatosság és jótállás

     

    5.1 Kellékszavatosság

    • Milyen esetben élhet a Vásárló a kellékszavatossági jogával?

    Vásárló a webshopot üzemeltető cég hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

    • Milyen jogok illetik meg a Vásárlót a kellékszavatossági igénye alapján?

    Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kicserélést, vagy ha a kicserélést nem kérte, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, illetve a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

    • Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét?

    Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

    • Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

    Vásárló a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

    • Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

    A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Vásárló köteles bizonyítani, hogy a Vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

     

    5.2. Termékszavatosság

    • Milyen esetben élhet Felhasználó a termékszavatossági jogával?

    A termék hibája esetén Felhasználó – választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

    • Milyen jogok illetik meg Felhasználót termékszavatossági igénye alapján?

    Termékszavatossági igényként Felhasználó kizárólag a hibás termék kicserélését kérheti.

    • Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

    A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a készítő által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

    • Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó termékszavatossági igényét?

    Termékszavatossági igényét Felhasználó a termék készítő általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti, a borokon feltüntetett minőség-megőrzési időn túl Felhasználó nem jogosult szavatossági igénnyel élni a termék gyártójával szemben. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

    • Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

    Termékszavatossági igényét kizárólag a bor készítőjével vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Felhasználónak kell bizonyítania.

    • A készítő (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

    A készítő (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

    • a terméket nem üzleti tevékenysége körében készítette, illetve hozta forgalomba, vagy
    • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
    • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

    A készítőnek (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

    Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a készítővel szemben érvényesítheti.

     

    • A szavatossági igény esetén történő eljárás
    • A szavatossági igényeit a Vásárló a Szolgáltató adatai pontban feltüntetett elérhetőségeken érvényesítheti, terjesztheti elő.
    • Fogyasztó és a Szolgáltató közötti szerződésben a felek megállapodása a rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára nem térhet el.
    • A Vásárló kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával).
    • A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik (Ptk. 6:166. §).
    • A Szolgáltató a fogyasztó nála bejelentett szavatossági igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni.
    • A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a Vásárló rendelkezésére kell bocsátani.
    • Ha a Szolgáltató a fogyasztó szavatossági igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a Vásárlót.
    • A Szolgáltató a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
    • A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

     

    5.4. Jótállás

    Szolgáltató nem értékesít olyan terméket, amely az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozna.

     

    6. A digitális adattartalom működése, Műszaki védelmi intézkedések, Hardverrel és szoftverrel való kompatibilitás

     

    Szolgáltató a Honlap 95%-os rendelkezésre állását garantálja, éves szinten. A rendelkezésre állás mérése szempontjából nem tekinthető kiesésnek a legfeljebb 1 munkanap időtartamú tervezett karbantartás, feltéve, hogy annak időpontjáról és várható időtartamáról Szolgáltató előre értesítette Vásárlót a Honlapon.

    A Honlap mindenfajta böngésző szoftverrel és operációs rendszerrel együttműködik. A Honlap kommunikációja http protokollon keresztül történik. A Honlapon keresztül történő kommunikáció nem titkosított, kivéve a személyes adatokat igénylő oldalakat, amely https protokollal van ellátva.

    A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy indokolt esetben, bármely funkció elérhetőségét időlegesen valamennyi Vásárló vonatkozásában - ideértve különösen hálózati szegmens, becenév, e-mail cím, stb. - felfüggessze, vagy a funkció biztosítását véglegesen megszüntesse.

     

    7.          Jogérvényesítési lehetőségek

     

    7.1 Panaszügyintézés helye, ideje, módja

    A Vásárló a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az 1. pontban feltüntetett elérhetőségeken terjesztheti elő.

    Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet három évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőrzi - vesz fel.

    Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a Vásárlónak átadja, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.

    Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.

    Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.

    Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.

    A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Vásárlót.

     

    7.2 Egyéb jogérvényesítési lehetőségek 

    Amennyiben Szolgáltató és Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is, továbbá a következő jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva Vásárló számára:

    Online adásvételi szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén lehetőség van arra, hogy a fogyasztók az online vásárláshoz kapcsolódó, határon átnyúló jogvitáikat elektronikusan rendezni tudják a következő linken [https://webgate.acceptance.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show] keresztül elérhető online platformon keresztül beadott elektronikus panasz útján.

    Ehhez nem kell mást tenni, minthogy a fenti linken elérhető online platformon a fogyasztó beregisztrál, kitölt egy kérelmet hiánytalanul, majd elektronikusan beküldi a Békéltető Testület részére a platformon keresztül. Így a fogyasztók, a távolságok ellenére egyszerűen tudják érvényesíteni jogaikat.

     

    • Békéltető testület eljárásának kezdeményezése

    Békéltető Testületek elérhetősége: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

    Szolgáltató székhelye szerint illetékes Testület

    Megnevezés: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gazdasági Kamarák mellett működő Békéltető Testület

    Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.

    Telefonszáma: 06-46-501-091, 06-46-501-870

    Fax száma:  06-46-501-099

    E-mail cím:  bekeltetes@bokik.hu

    Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

    A Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.

    • Bírósági eljárás kezdeményezése.

     

    8.          Az Általános Szerződési Feltételek egyoldalú módosítása

     

    Szolgáltató jogosult jelen Általános Szerződési Feltételeket a felhasználók Honlap felületén történő előzetes tájékoztatása mellett, egyoldalúan is módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően a Honlap első használata alkalmával válnak hatályossá Vásárlóval szemben, azokat a módosítást követően leadott megrendelésekre kell alkalmazni.

     

    9.          Az Általános Szerződési Feltételek egyes rendelkezéseinek érvénytelensége

     

    Amennyiben a jelen ÁSZF bármely rendelkezése érvénytelennek minősül, az nem eredményezi a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződés érvényességét és a szerződés egyéb rendelkezései továbbra is hatályban maradnak. A szerződés hatályban maradó rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy az a Szolgáltató és a felhasználó eredeti akaratát leginkább tükrözze.

     

    1. Adattovábbítási nyilatkozat

    Kereskedő cégneve: Degenfeld Bt.

    Székhelye: 3915 Tarcal, Terézia kert 9.

    Fizetési Elfogadóhely webcíme: www.grofdegenfeld.com

    Kereskedő által továbbított adatok megnevezése: név, email cím, telefonszám, számlázási adatok.

    Tudomásul veszem, hogy az Degenfeld Bt. (3915 Tarcal, Terézia kert 9.) adatkezelő által a www.grofdegenfeld.com felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft., mint adatfeldolgozó részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: név, email cím, telefonszám, számlázási adatok. Az adatfeldolgozóáltal végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff

     

     

    Jelen Általános Szerződési Feltételek hatályba lépésének ideje: 2017. szeptember 01.

    Back to blog